Gombás András

Gombás András tanító, néprajzkutató, helytörténész és a Vasvári Pál Múzeum alapítója volt. Autodidakta kutatóként egész életét Büdszentmihály, a mai Tiszavasvári múltjának feltárására és megőrzésére szentelte. Kitartó gyűjtőmunkájának köszönhetően a település történeti és néprajzi emlékei fennmaradtak az utókor számára.

1901. január 16-án született Újszászon, tősgyökeres büdszentmihályi családban. Tanulmányait a büdszentmihályi református népiskolában kezdte, majd a Hajdúnánási Református Főgimnáziumban, később a Debreceni Református Tanítóképző Intézetben folytatta, ahol 1920-ban szerzett tanítói oklevelet. Már fiatalon érdeklődni kezdett a néprajz, a régészet és a helytörténet iránt, gyűjtötte a régi használati tárgyakat, feljegyezte az idősek visszaemlékezéseit és kutatta a település múltját.

1923-ban a büdszentmihályi református elemi iskola tanítója lett. Pedagógusként nagy hangsúlyt fektetett a közösségnevelésre, a sportra és a hagyományok ápolására. Jelentős szerepet vállalt a település közösségi életében, sportrendezvényeket szervezett, valamint közreműködött az 1934-ben felavatott első világháborús emlékmű ünnepségének megszervezésében is.

A második világháborúban tartalékos főhadnagyként szolgált, majd hadifogságból hazatérve ismét tanítani kezdett. A háborút követő politikai változások azonban megnehezítették életét: koholt vádak alapján letartóztatták, később felmentették, az 1956-os forradalom után pedig politikai okokból börtönbüntetésre ítélték. Mindezek ellenére kutatói munkáját soha nem adta fel.

Évtizedeken át gyűjtötte Büdszentmihály régészeti, néprajzi és helytörténeti emlékeit. 1963 és 1965 között a Jósa András Múzeum muzeológusaként dolgozott, ásatásokat vezetett és előadásokat tartott. Munkásságának legjelentősebb eredménye a Vasvári Pál Múzeum megalapítása volt. 1963. február 16-án a Tiszavasvári Községi Tanács hivatalosan is a múzeum alapítójává és első vezetőjévé nevezte ki. Az általa összegyűjtött régészeti, néprajzi és helytörténeti emlékek teremtették meg a város múzeumi gyűjteményének alapját.

Számos néprajzi és helytörténeti tanulmány szerzője volt. Legismertebb munkái közé tartozik a Juhtartás Szentmihályon, a Bűn és bűnhődés a régi Szentmihályon, a Szentmihályi ólaskertek, valamint Az 1850. évi szentmihályi parasztfelkelés című tanulmány. Legfontosabb helytörténeti műve, a Lapok Tiszavasvári történetéből I. – Büdszentmihály története halála után jelent meg.

Munkásságát több szakmai kitüntetéssel ismerték el, köztük a Sebestyén Gyula-emlékéremmel, a Kiss Lajos-emlékéremmel és aranydiplomával. 1971. február 10-én hunyt el Tiszavasváriban. Emlékét ma is az általa alapított Vasvári Pál Múzeum őrzi, amely 2008-ban létrehozta a Gombás András-díjat. Nevét viseli a múzeum néprajzi kiállítótere is, emlékeztetve arra az emberre, aki egész életét Tiszavasvári múltjának megőrzésére és közkinccsé tételére szentelte.